A legfontosabb, amit a permakultúrás veteményesben tehetünk

Novemberben, ahogy megrövidülnek a nappalok, megérkeznek az első fagyok, a veteményeskert gyakran ágrólszakadt, kiürült, szomorú látványt nyújt. És olyan messze még a tavasz! Hajlamosak vagyunk ilyenkor megfeledkezni a kertről, ahol tavasszal, nyáron és ősszel olyan szívesen tartózkodtunk. És igen, jobb is ilyenkor bent lenni, pihenni, tervezni a jövő évet... de csak miután elvégeztük az egész év legfontosabb, legegyszerűbb, és talán a legszebb feladatát: a talajtakarást.

mulcsozás folyamatban

A talajtakarásnak, másnéven mulcsozásnak számos formája, és számos előnye van. A lényege az, hogy a talajt soha nem ássuk, nem forgatjuk, hanem valamilyen szerves anyaggal beborítjuk. Ezzel védjük a kiszáradástól, a szétázástól, a fagytól, és tápanyagokat juttatunk bele. A permakultúrás módszerek közül ez az egyik legalapvetőbb, fontos szerepe van az erdőkertek kialakításában is. Számos elterjedt módja, iskolája van a mulcsozásnak, nálunk Gyulai Iván a leghíresebb, méltán tisztelt úttörője. Előnye, hogy hatékonyabb, környezetbarátabb, és egyszerűen jobb, mint a hagyományos ásás. Hátránya a nagy nyersanyag igény.

A biztos mulcs-recepteknél, amelyekből bőséggel lehet találni az interneten, számomra sokkal fontosabb az elv: szerves anyaggal lehetőleg teljesen beborítani a talaj felszínét. A mélység is fontos, de ha az a kérdés, hogy egy négyzetméteren negyven centi, vagy inkább tíz négyzetméteren négy centi vastag mulcs legyen, egyértelműen az utóbbi a válasz.

falevéllel körberakott mustár

Az utóbbi években nagyapám egyik kedvenc mondása vált legfontosabb mulcsozó elvemmé: "Azt vedd fel, amit mások eldobtak!" Nem érdemes drágán vett, friss, értékes szénát vagy szalmát elteríteni, azt kell használni, ami elérhető, és mások számára hulladék. Ez a permakultúrás szemlélettel is megegyezik. A legbőségesebb nyersanyag az én környezetemben egyértelműen a lenyírt fű, és a falevél.

a lelőhely

Természetesen nem jó, hogy az emberek összegereblyézik és kihordják a fáik alól a leveleket. Akivel találkozom, próbálom is meggyőzni, hogy hagyja nyugodtan a fák alatt, vagy csináljon belőle otthon komposztot, de erre sajnos kevesen vevők. Egy szebb jövőben, mikor majd mindenki rájön, hogy mekkora értéket távolít el jó sok munkával a kertjéből, és már nem hozza ki, akkor majd új mulcs után kell néznünk nekünk, bolondos permakultúrásoknak. De addig is vegyük fel, amit eldobnak, és hozzunk létre belőle valami értékeset!

aranybánya

A közhiedelemmel ellentétben gyakorlatilag minden levél (a dió is) szinte minden mennyiségben jól használható. Én nagyjából húsz-harminc centi vastagon borítom be a kertet, ami tavaszra öt centivé zsugorodik. Nem kell felaprítani, nem kell átforgatni, csak ha valahol nagyon betömörödik.

egy rakomány

Hasznos lehet nekünk, permakultúrás kertészeknek is ökológiai gazdálkodókként, állattartóként gondolnunk magunkra: a mi jószágunk a föld, és a benne élő giliszták, rovarok, gombák, ezernyi sok lény. Ilyenkor, késő ősszel kell megetetnünk, és betakarnunk, hogy jól érezze magát jövő évben, és sok terméssel hálálja meg a törődést, adaptálódjon váljon az adott év körülményeihez. Végső soron mindegy lesz, hogy paradicsomot, babot, vagy céklát ültetünk majd bele, és milyen fortélyokkal igyekszünk segíteni őket, a talaj egészségén és erején fog múlni a legtöbb az adaptív kertben.

a melegágyat is remekül szigeteli

Bár elsőre talán szokatlan látvány, szerintem szép is egy falevéllel bebugyolált kert. Ásványi anyagok, a szén-nitrogén arány és szerkezet szempontjából is remek nyersanyag, arról nem is beszélve, hogy remek telelőhely számos ízeltlábú számára. Sőt, nálam rendszeresen telelnek sünök is a mélyebb avar alatt, tavasszal vigyázni is kell, nehogy túl korán felriasszam őket. Egyszerű, de nagyszerű erőforrás az ehető kertben!

ebből...

lesz ez!