Ahogy elkezdődik a február, én már általában tűkön ülök, hogy elkezdhessek végre vetni, újra végigkövetni egy csírázó mag útját kis halványzöld hajtástól a kifejlett növényig. Ez teszi számomra tavasszá a tavaszt, izgatottsággal és várakozással tölt el, és lehetőséget ad arra, hogy már akkor "kertészkedhessek," amikor odakint még édeskevés ilyen jellegű munka van. De ez a lelkesedés két buktatót is hord magában: 1, túl korán vetek el növényeket, amik aztán emiatt nem lesznek

A palántázás nem egyszerű dolog. Az ehető erdőkertben lehetőleg kerüljük is, hiszen inkább évelőket ültetünk, vagy magról, hagymáról, és dugványról szaporítjuk, ültetjük el a kívánt új jövevényeket, hogy az első pillanattól kezdve azzal a talajjal, azzal a környezettel találkozzanak, ahol az életüket tölteni fogják. Ezzel ellenállóbbá, robosztusabbá válik kertünk életközössége. Sok munkával, bonyodalommal, importált anyagokkal is járhat, amit a permakultúrás rendszerekben sz

saláta, rukkola, spenót, petrezselyem Az adaptív kertben nem kell sok ahhoz, hogy újévkor és karácsonykor is legyen friss, zamatos zöldség a telítőbb, hagyományos ételek mellé: 1, jól időzített vetés (petrezselyem márciusban, saláta szeptember végén, rukkola és spenót október elején) 2, jó minőségű, friss vetőmag 3, egy fakeret, egyszerű műanyag lemezzel borítva (coldframe) 4, tápanyagban dús, egészséges talaj 5, permakultúrás elvek alapján tervezett, télen is napfénnyel ellá