fügefa, ribizli, körömvirág, menta A permakultúrás erdőkert alapegysége egy növénytársulás, amelyben több faj él együtt, a természetes fás élőhelyek összetételét véve alapul. De ahhoz, hogy egy ilyen életközösség jöjjön létre a kertükben, nem kell nagy tér, nem kell sok fa - ahogy a fenti képen is látszik, néhány négyzetméter is elég egy adaptív növénytársulás kialakítására. Lombkoronaszint A társulás gerince a fügefa, ő képezi az életközösség gerincét. Remekül bírja a száraz, forró nyarakat, bőséges termésével nem csak minket, hanem számos madarat, rovart is ellát. Árnyékot ad, lehulló lombja takarja a talajt. Fontos: A fügefa metszés nélkül hajlamos bokrosodni. A képen látható koronaforma annak az eredménye, hogy egy sarjhajtást választottunk ki, és hagytunk kiterebélyesedni. A gyökér mellől kihajtó hajtásokat ritkítva, eltávolítva tarthatjuk meg ezt a formát. Cserjeszint A fügefa lábánál fekete és piros termésű ribizlibokork nőnek. Mivel korán, az első nyári aszályok előtt terem, nem érintik annyira súlyosan a júliusi, augusztusi hőhullámok. Az árnyékot kedvelő, a talaj minőségére kevésbé érzékeny fajok, jelenlétük további védelmet, takarást ad a talajnak. Fontos: A finom metszés itt is segít fenntartani az egyensúlyt, a levágott ágakat helyben hagyva a talajéletnek is nagy szolgálatot tehetünk. Gyepszint A ribizlibokrok szélére a természetesen megjelenő fűfélék, pitypang, muskotályzsázsa és pipacs mellett mentát, citromfüvet és körömvirágot ültettünk, de megférne itt még a búzavirág, orbáncfű, levendula is. Gyógynövényként is hasznosíthatjuk őket, de a beporzók számára is rendkívül fontosak, és a talaj folyamatos takarását is biztosítják. Fontos: Érdemes kísérletezni a társulásban megjelenő lágyszárúakkal, próbáljunk ki minél több fajt, illetve ismerjük meg, fedezzük fel a természetesen megjelenő növényeket is, sokszor hosszú távon ők a legmegfelelőbb tagjai a társulásnak. Ezen a néhány négyzetméteren, ami nem igényel öntözést, és az évente elvégzett metszés is minimális, nagyjából öt-hat kilogramm ribizli, húsz kilogramm füge, és számos gyógynövény terem meg. Ez lehet az eredménye egy permakultúrás elvek alapján megtervezett, jól elhelyezett, egyszerű társulásnak, ami a változó klímához is remekül alkalmazkodik. És igény szerint tovább is bővíthető, kúszónövények, gombák, rizómák, sőt, egy nitrogénmegkötő, vagy egy még magasabbra növő, felső lombkoronaszintet képező fa is idővel ide kerülhet, határ a csillagos ég...

Az egyre kiszámíthatatlanabb klimatikus viszonyok között egyre sürgetőbb a kihívás, hogy rohamosan szárazodó, forrósodó hazai éghajlathoz alkalmazkodni képes, reziliens fajokat találjunk a permakultúrás erdőkertbe. Az egyik ilyen faj az eperfa (morus alba, vagy morus nigra), az ő tulajdonságait és történetét szeretném röviden bemutatni a következőkben. Az eperfa története Talán sokak számára meglepő, de az eperfa nem őshonos faj. Eredetileg a Távol-Keletről származik. Hazánkban Mária Terézia uralkodása alatt terjesztették el, nem a termése, hanem a levele miatt, amit a selyemhernyó táplálására használtak fel. Egészen a tizenkilencedik század második feléig komoly ipara volt hazánkban a selyemgyártásnak. Időközben az eperfa a magyar kultúrtáj szerves része lett, a hagyományos paraszti udvarban nagy megbecsültségnek örvendett. Az eperfa előnyei a permakultúrában Permakultúrás szemmel nézve az eperfának rengeteg előnye van. Számos funkciót képes ellátni az erdőkertünkben. Gyors növekedés: Az eperfa gyorsan és terebélyesen növekszik, még rosszabb minőségű talajokban is. Árnyékot ad és fészkelőhelyet biztosít. Az erőteljes metszést is jól viseli. Használható ehető sövényként vagy tüzifaforrásként is. A fája kemény és jó minőségű. Betegségekkel szembeni ellenállóság: Az eperfa azon kevés faj közé tartozik, amelyek nem bánják a diófa közelségét. Növekedését nem hátráltatja a juglon. Betegségekre nem érzékeny, és kevés kártevője van. Metszeni vagy bármilyen módon ápolni sem kell. Jól reagál az oltásra és szemzésre, így ha akarjuk, egy fán megteremhet a fehér és a fekete változata is. Bőséges termés: Az eperfa híresen bőségesen, és elnyújtott idő alatt adja termését. Rendkívül egészséges és finom, elsősorban frissen fogyasztva jó, de lehet belőle lekvárt, befőttet és pálinkát is készíteni. Először általában a fehér eper terem június-júliusban, majd a fekete eper követi a nyár középső felétől egészen augusztus végéig. Állatok és emberek számára is hasznos: Nem csak a selyemhernyó, hanem a legtöbb háziállat is nagy örömmel fogyasztja leveleit és friss hajtásait. Sőt, salátaként emberi fogyasztásra is tökéletesen alkalmas. Az íze kifejezetten finom, talán leginkább a spenóthoz hasonlítható. Főzeléket is lehet készíteni belőle. Kiszárítva pedig téli takarmányként, 'tree hay'-ként is jól használható. Kiváló mulcs és komposzt alapanyag. Fontos szempontok az eperfa ültetésénél Előnyei mellett van néhány fontos szempont, amit mindenképp érdemes mérlegelnünk, mielőtt elültetjük a kertben. Bőségesen, hónapokon át potyogó termése okozhat kellemetlenséget. Főleg, ha a földön vastag rétegben felhalmozódó gyümölcs erjedni kezd. Érdemes ezért olyan helyre ültetni, ahol nem zavaró a hullott gyümölcs, illetve ahol más élőlények fel tudják használni. Emiatt hagyományosan a tyúkudvarba szokták ültetni, ahol jól viseli a letaposott, rendkívül magas nitrogéntartalmú talajt. Értékes árnyékot és finom táplálékot ad az alatta kapirgáló szárnyasoknak. Egy másik jó megoldás lehet, ha egy félreesőbb, fűvel borított területre ültetjük, ahol nem zavar minket a potyogás. A sünök vagy más madarak, rovarok zavartalanul el tudják fogyasztani a lehullott termést. A másik fontos szempont összefügg az előzővel: rendkívül erőteljes és gyors növekedése miatt érdemes több teret adni neki. Persze erőteljes metszéssel kordában lehet tartani. Jellemzően nem indít sarjhajtásokat a gyökeréről, és nem kiirthatatlan, mint az akác, vagy szilva és a meggy bizonyos fajtái. De kifejezetten jobban érzi magát, ha terebélyesedhet. Összegzés Összességében tehát az eperfa egy remek faj. A permakultúrás erdőkertünk oszlopos, terebélyes tagja lehet. Ha körültekintően helyezzük el, egy hosszú életű, hűségesen termő, megbízható, igénytelen, és egyúttal sokoldalú karakter lesz a kertünk életközösségében. Egy eperfa ültetése nemcsak a kert szépségét növeli, hanem hozzájárul a fenntartható életmódhoz is. Érdemes tehát megfontolni, hogy az eperfa helyet kapjon a kertünkben.

A vakond a kert ökoszisztémájának szerves része: föld alatti ragadozóként szabályozza a talajélet fejlődését, és járataival nagyban hozzájárul a talaj egészségéhez, levegőztetéséhez és víztartó képességének javításához. Ráadásul a különböző talajrétegek finom elkeverését, minőségjavítását is elvégzi. Mégis, amikor munkájával egy hónapokon át nevelt palántát, vagy facsemetét fordít ki, "beleszólva" az alaposan kitalált kertünk rendszerébe, teljesen érthető az az impulzus, hogy szabaduljunk meg tőle. Főleg, hogy általában pont ott túr, ahol a talaj lazább, nedvesebb, magas szervesanyag tartalmú, tehát azokon a területeken, amelyekbe kertészként sok energiát és elvárást helyezünk. vakondtúrás Érdemes ilyenkor egyet hátralépni, és felmérni a helyzetet: mennyit, hol, és mikor túr. Az esetek többségében véleményem szerint érdemesebb elfogadni a jelenlétét és a munkáját, hiszen a kert területének csak a töredékére van destruktív hatással, az előnyei pedig számottevőek. Sőt, ha akarjuk, még konkrét hasznot is hajthatunk a kis kertekből, amiket létrehozott. vetésre váró zöldbab mag Gyulai Iván gondolata alapján a vakondtúrások friss földjébe babot, borsót, tököt, vagy mángoldot szoktam vetni. A nedves, puha földben hamar kikelnek, és kis zöldségszigetekként kezdenek el működni a permakultúrás veteményesben. Nekem leginkább a bokorbab vált be, az utóbbi időben önmagában nem is ültetek, mindig a kertben létrejövő résekbe, felszabadult talajfelületek vetésére használom őket. négy-öt babszem ültetése a túrás szélébe Pro Tipp: fontos, hogy ne a vakondturás legtetejébe, hanem inkább az oldalába vessük el a magot. A vakond gyakran végigjárja, tisztogatja járatait, és ilyenkor a meglévő túrások tetején át is nyom ki újabb földet. A túrás oldalába vetett mag jóval nagyobb eséllyel marad meg. a vakondtúrásból kikelő bab Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor muszály vakondriasztót, vagy más, humánus módszert használni a vakondok visszaszorítására, a csapdázás vagy a mérgezés viszont semmiképpen nem jó gyakorlat. Személyes tapasztalataim szerint vakond jelenléte nagyon sokat tud tanítani, segíteni abban, hogy el tudjam fogadni azt, ha nem minden úgy alakul a kertemben, ahogy én azt elképzeltem. Fontos, hogy az elsőre kellemetlen dolgoknak is fel tudjuk fedezni a hasznát, meg tudjuk tanulni akár értékelni is: permakultúrás kertészként fontos, hogy ne csak a kertünk legyen adaptív, hanem mi magunk is.

Ha a kertész előtt álló legfontosabb kihivásokra gondolunk, leggyakrabban az ültetés, metszés, mulcsozás, öntözés problémakörei szoktak eszünkbe jutni. De a permakultúrás erdőkertben, legalábbis az én tapasztalataim szerint, a bőséges termés szüretelése és felhasználása a legnagyobb feladat. a termés alatt roskadozó ribizlibokor Idén június közepén is ezt tapasztaltam meg, amikor hirtelen beérett a piros és feketeribizli, meggy, málna, cseresznye, saláta, rukkola, hagyma. ribizlibokork Az enyhe, júniusi esők különösen jól jöttek a ribizliknek, idén különösen nagy, lédús szemeket termettek. júniusi bőség A lehető legtöbbet próbálunk nyersen elfogyasztani, de a lefagyasztás, lekvárfőzés és kompótkészítés is jó megoldás. Sőt, fagylaltot is lehet készíteni a friss, savanykás gyümölcsökből. permakultúrás társulás: füge és ribizli A fenti képen látszik egy permakultúrás erdőkert-tervezési alapelv: a többszintes, fajgazdag társulások kialakítása. A lombkoronát a füge, a cserjeszintet a ribizli-félék, a gyepszintet pedig különféle lágyszárúak (zsálya, csalán, fűfélék) borítják. A ribizlik bőséges termését egy hónap múlva a füge fogja követni.

A permakultúrás erdőkertben gyakran csodálhatunk meg mindenféle izgalmas, addig még nem látott, kisebb-nagyobb élőlényt, a menyéttől a varangyon át az imádkozósáskáig. De néha egy-egy igazi ritka látogató is tiszteletét teszi. Ki ő, miért fontos a jelenléte, és mit tehetünk ilyenkor? havasi cincér (Lelkes Zoltán képe) A havasi cincér sokaknak talán a Duna-Ipoly Nemzeti Park címeréről lehet ismerős, a bükkösök, és néha gyertyános-tölgyesek lakója. Jellegzetes kék-fekete mintázata is a bükkfák fényes, szürke kérgéhez alkalmazkodik, szinte láthatatlanná válik rajtuk. Ezt felismerve bújhatott el a kerékpár kék vázán, bizonyára jó rejtekhelynek tartotta azt. cincér a kerékpáron (Lelkes Zoltán képe) Életszakaszának egyébként ez a színpompás imágó a legrövidebb szakasza, nyár elején, az első hőhullámok idején kelnek ki. A hímek territoriálisak, és a területükre vetődő nőstényt, miután párosodtak, kísérgetik, őrzik, hogy nehogy más hím elcsavarja a fejüket. Ebben az életszakaszukban levelekkel és a fák nedvével táplálkoznak, majd augusztusban elpusztulnak. De eddigre már a nőstények lerakták petéiket az erdő holtfáinak kérge alá, ahol aztán 2-4 évig élnek és növekednek. Ebből már látszik is, hogy miért védettek: nagy mennyiségű holtfára, és hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy a lárvákból imágók legyenek. A tarvágásos fakitermelés egyik jelentős kárvallottjai ők. Sőt, az is előfordul, hogy az erdőben rakásokba rakott, kivágott fákat nézik ki a nőstények utódaik számára, amiket aztán elszállítanak az erdőből, és feldolgoznak. Mit tehetünk értük? farkasszemet néz velünk a havasi cincér (Lelkes Zoltán képe) A legfontosabb, hogy ha találkozunk velük, akkor csak óvatosan csodáljuk meg őket, és ha véletlenül a kerékpárunk kék vázán telepedett meg, finoman vigyük el a legközelebbi fatörzshöz, és helyezzük el ott. Eszmei értékük egyedenként 50 000 forint, már csak ezért is óvjuk-védjük őket. havasi cincér (Lelkes Zoltán képe) És a másik fontos dolog, amit tehetünk a havasi cincér, és még számtalan hasznos és érdekes ízeltlábú érdekében, az, hogy holtfákat, rőzsekupacokat helyezünk el a kertünk félreeső, vadabb részein. Fontos, hogy ezeket aztán ne bolygassuk, hiszen a cincér példájából is látszik, hogy milyen hosszú idő is szükséges lehet ahhoz, hogy a petétől az imágóig juthasson egy ilyen különleges, nagyobb méretű rovar.

Elsőre talán két ellentmondó fogalomnak tűnhet a kert és a vadon, hiszen az egyikről az ember által látogatott, gondozott tér, a másik pedig egy természetes, ember nélkül működő rendszer. De a permakultúrás erdőkert tervezésekor nagyon fontos szempont az, hogy legyenek vadabb, művelés és zargatás alól mentességet élvező területek, amelyek kertünk immunrendszereként, pufferzónaként, és ökológiai folyosóként működnek. bozótos a barackfa mögött A permakultúrás tervezéskor az ötödik, legkülsőbb zónába szoktuk leginkább elhelyezni az ehhez hasonló, vadabb helyeket. Ez az adott terület méretétől függően lehet akár néhány négyzetméter, vagy akár több hektárnyi erdő is. Felmerülhet a kérdés, hogy nem veszítünk-e ezzel értékes termőterületet. A válasz az, hogy sokkal többet nyerünk a termelékenységben is azáltal, ha szabadon hagyjuk a kertünk egy részét, mintha az utolsó négyzetcentimétert is zöldségessé-gyümölcsössé tennénk. Nagyon értékes szélfogó, vízmegtartó, és élőhely-fenntartó szerepet látnak el az ilyen területek, itt tudnak meghúzódni azok a ragadozók, akik kordában tudják tartani azokat a lényeket, akik szemet vetnek a termésünkre. őshonos sombokor és kaszálatlan gyep A másik kérdés az lehet, hogy nem lesz-e ápolatlan, csúnya egy ilyen sarok, nem néznek-e ki a szomszédok egy burjánzó, dzsidzsás terület miatt? A tapasztalat azt mutatja, hogy a vadonok nagyon izgalmas, különleges esztétikai karaktert adnak egy kertnek, színesebbé, rejtelmesebbé, egyszerűen zöldebbé teszik a permakultúrás erdőkertet, nem beszélve a madárcsicsergésről, amit az ott élő madarak szolgáltatnak nekünk. És igen, lehet, hogy kócosabb, lehet, hogy túlborjánzó hatást kelt, de nekünk, kerttulajdonosoknak is bizony érdemes elgondolkoznunk azon, hogy mit és miért tartunk szépnek. A gyepet, az élére nyírt, tájidegen örökzöldeket, az ökológiai sivatagot, vagy egy olyan teret, ami egyedi, ahol élet van? önkéntes mákvirág az erdőkertben Természetesen nagyon fontos a tervezés során, hogy felmérjük a területre jellemző potenciális növényzetet, azt, hogy mi való oda. Invazív, vagy nem oda illő növényekből valóban nem szabad vadont alakítani, sőt, felelős kerttulajdonosként közbe is kell lépni annak érdekében, hogy odaillő növények telepedjenek ott meg. holtfa Az élő fák megválogatása mellett azzal is nagyot tudunk segíteni saját kis vadonunk sokszínűségén, ha a kertünkben keletkező fahulladékot holtfaként hasznosítjuk. Egy-egy korhadó rönk, vagy rőzsekupac számtalan ritka élőlénynek jelenthet lakhelyet, különösen a tél folyamán, és lassú lebomlásukkal rengeteg vizet megfognak, és építik a talajt. A lemetszett ágakat, vagy a gyümölcsösből esetleg kipusztult, öreg fákat ne vigyük el a kertünkből, teremtsünk velük helyben értékes élőhelyet!

Május közepe van, és végre elérkezett az idő, hogy kiültessük a februárban meggyökereztetett édesburgonyákat, más néven batátákat! Izgalommal vágtam bele a folyamatba, és most megosztom veletek a tapasztalataimat. A dugványokat vízbe áztattam, majd nedves, alaposan mulcsozott, gazdag tápanyagtartalmú talajba ültettem. A megfelelő talaj elősegíti a növények egészséges fejlődését. Egyszerű dolgom volt: egy apró rést vájtam a földbe, és belecsusszantottam a kis növényt. Egymástól nagyjából 30-40 centire ültettem el őket, viszonylag mélyen, hogy a szárukból még több gyökér sarjadhasson. A megfelelő távolság biztosítja, hogy a növények elegendő helyet kapjanak a növekedéshez. Néhányat sajnos túl korán, már április végén kiültettem. Ők megsínylették az elmúlt hideg éjszakákat. De bízom benne, hogy az eső és a visszatérő meleg új erőt ad nekik, és összeszedik magukat! Remélem, hogy a csigák megkímélik őket, és hamarosan teljesen beborítják zöld indáikkal a nekik szánt területet. Az édesburgonya nemcsak finom, hanem gyönyörű növény is, amely színt visz a kertbe. A permakultúra előnyei A permakultúra nem csupán egy kertészeti módszer. Ez egy életmód, amely a természetes rendszerek megértésén alapul. A permakultúrás kertek önfenntartóak és fenntarthatóak. Az édesburgonya ültetése is része ennek a filozófiának. A permakultúra előnyei közé tartozik: Fenntarthatóság: A permakultúrás kertek kevesebb vizet és tápanyagot igényelnek. Biodiverzitás: A különböző növények együttélése segíti a talaj egészségét. Önfentartás: A kertben termelt ételek csökkentik a boltban vásárolt élelmiszerek iránti igényt. Hogyan gondozzuk az édesburgonyát? Az édesburgonya gondozása egyszerű, de néhány alapvető szabályt érdemes betartani. Öntözés: Az édesburgonya szereti a nedvességet, de nem bírja a túlöntözést. Hetente egyszer alaposan öntözzük meg. Mulcsozás: A mulcs segít megőrizni a talaj nedvességét és csökkenti a gyomok növekedését. Tápanyagok: A növényeknek szükségük van tápanyagokra. Használjunk természetes trágyát vagy komposztot. A megfelelő gondozás mellett az édesburgonya bőséges termést hozhat. Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan jutottam hozzá ezekhez a dugványokhoz, itt és itt olvashatsz róla bővebben! Összegzés Az édesburgonya ültetése izgalmas és tanulságos élmény. A permakultúrás kertben való termesztés nemcsak szórakoztató, hanem hozzájárul a fenntartható életmódhoz is. Remélem, hogy a tapasztalataim inspirálnak benneteket, hogy ti is belevágjatok a saját kertetekbe!

Sokunk számára sokkoló, szinte apokaliptikus szárazságot hozott az idei év. A változékony, esős-hűvös tavasz helyett forró, száraz, gyakorlatilag júliusi időjárással találkozhattunk már áprilisban is. A helyzet nem véletlenül ilyen súlyos: az emberiség nagy léptékű üvegház-hatású gázkibocsátása, és helyben pedig a fenntarthatatlan vízgazdálkodás és mezőgazdaság hatása ér egybe, és erősíti fel egymást. Azonban a helyzet korántsem reménytelen. A permakultúrás adaptív erdőkertben számos lehetőség van enyhíteni, mérsékelni az aszály lokális hatását, és lélegző erdőnk széndioxid-megkötő ereje pedig, még ha igen szerény mértékben is, de részt vesz a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. Fontos, hogy nem egy nagy, hanem sok apró megfelelő döntésből, önmagában akár jelentéktelennek tűnő részletekből áll össze erdőkertünk adaptivitása. Komplex problémára komplex a megoldás is. erdőkert május elején I. A talaj A vizet elsősorban a talajban kell tárolnunk, nem ciszternákban, víztározókban, vagy kutakban. Ehhez azonban az kell, hogy a talaj képes legyen a ritkán, hirtelen, hatalmas mennyiségben lezúdúló víz felvételére és eltárolására, hogy a szerkezete megfelelő legyen. Ennek érdekében két, egymást kiegészítő, fontos lépést tehetünk: a, ne bolygassuk a talajt b, takarjuk mulccsal, és/vagy hagyjuk, hogy élő növényzettel borítsa be önmagát őszi, mulcsozott talaj Ha felszántjuk, vagy felássuk a talajt, azzal fegyorsítjuk a párologtatását és a struktúráját is romboljuk. Ezért lehetőleg ne, vagy csak sekélyen, kis léptékben, indokolt esetben alkalmazzunk ilyen művelési módot. II. A növényzet A talajt folyamatosan borító növényzet segít a talaj vízmegtartó képességének fenntartásában és javításában, valamint a forróságban különösen értékes harmat felfogásában. Rövid távon arra törekedjünk, hogy ne vágjuk le, ne kaszáljuk tavasszal a talajt borító évelőket, és a felnőtt fáinkat se metsszük meg túlságosan. Jobb egy kócos, de zöld gyep, mint egy kiszikkadt, barna sivatag! vadvirágos rét A másik, amit hosszútávon tehetünk, az az, hogy olyan növényeket választunk az erdőkertünkbe, amelyek ellenállóak a szárazságnak, és a hőséget is elviselik. Ilyenek például a különböző juhar- és kőrisfajták, a naspolya, húsos som, bodza, füge, jujuba. A veteményesben is érdemes olyan növényekhez fordulni, amelyek jól bírják, sőt, élvezik is a száraz, forró időt, mint például a tökfélék, csicseriborsó, chilipaprika, amaranth vagy az édesburgonya. sütőtök a kerítésen III. Alapos, holisztikus szemléletű tervezés Azt, hogy a kertünkben hol és hogyan érdemes megfogni az esővizet, milyen ellenálló fajokat érdemes ültetni, és hogy hogyan lehet kihasználni a legjobban a hely adottságait, csak alapos, holisztikus szemléletű tervezéssel lehet igazán jól felmérni. Ha megértjük a talaj tulajdonságait, a mi tájunkra jellemző éves csapadékeloszlást, és a domborzat sajátosságait, akkor hatékonyan tudunk lépni a kertünk érdekében. Egy oda nem illő fafajjal, vagy vezetékes vízzel történő folyamatos öntözéssel nem lehet igazán adaptív a kertünk, de ha megtaláljuk a megfelelő növénytársulásokat, és valóban fenntartható infrastruktúrát is alakítunk ki, ahol megvan a mozgásterünk egy, a mostanihoz hasonló aszály idején, akkor nincs mitől tartanunk. tölgyfacsemete a fűben

Az egyik legfontosabb kérdés a kertben, hogy mit mikor érdemes elültetni. Persze a boltban kapható magok tasakjain általában megtalálható a hozzávetőleges dátum, az interneten, a kertészkönyvekben, és a helyben kertészkedő ismerőseinktől is hasznos tippeket lehet kapni. Mégis, a kert saját adottságai, fekvése, árnyékoltsága, és a változó klíma is komoly kihívást jelent. De van egy egyszerű, ősi módszer, és egy kedves, gyakorlatilag mindenütt felbukkanó növény, amely a segítségünkre lehet. virágzó pitypang, avagy gyermekláncfű A pitypang egy nagyon sokoldalú növény, számos felhasználása, és számtalan haszna van a permakultúrás erdőkertben. Leveléből pikáns salátát, gyökeréből kávé-jellegű italt lehet készíteni, mély karógyökerével pedig a tömörödött talaj levegőztetését, a tápanyagok szabadabb áramlását segíti. De hogyan segíthet nekünk a vetési időpontok meghatározásában? Ehhez először meg kell figyelnünk az életszakaszait, fenológiai szempontból kell megvizsgálnunk. Szerencsére nincs túl bonyolult dolgunk, három jól elkülönülő szakaszt különböztethetünk meg: a zöld leveles, a sárga virágos, és a fehér virágos állapotot. zöldellő pitypang, már készülődő virágfejekkel Ha a veteményesünk közelében zöldellő pitypangokat figyelünk meg, akkor tudhatjuk, hogy itt az ideje a következő növények vetésének: Saláta Hagyma Retek Spenót Galambbegy saláta Rukkola Paszternák Borsó virít a pitypang Ha ezek a pitypangok már sárgán virítanak, akkor már a következő növényekkel is nagyobb sikerrel próbálkozhatunk: Cékla Sárgarépa Petrezselyem Burgonya Mángold Tavaszi káposzta Leveles kel Karalábé Kapor Zeller Karfiol a jellegzetes fehér, magjait szétszórni készülő növény Végül pedig, ha már kertünk pitypangjainak túlnyomó többsége fehér, akkor következhetnek a melegigényes növények is. Itt nyilván nagy szerepe van az utolsó fagyok idejének is, de a talaj hőmérsékletét, és a napfény mennyiségét elég biztosan jelzik a pitypangok. Ezekkel a növényekkel mindenképp várjuk meg a fehér virágos állapotot: Bab Uborka Paradicsom Paprika Bazsalikom Cukkini Patiszon Sütőtök Kukorica Dinnye Érdemes úgy gondolni a pitypangra, mint egy hőmérőre: hosszú karógyökere mélyen a talajba hatol, és hiába érkezik egy-egy korai hőhullám, vagy csalókán napos, áprilisi idő, biztosan jelzi nekünk, hogy a föld alatti hőmérséklet mikor válik megfelelővé melegigényes növényeink számára is. Természetesen, mint a kertészkedésben a legtöbb tanács, ez sem szentírás. De számomra messze ez az egyszerű, megfigyelésen alapuló módszer adja a legjobb támpontot ahhoz, hogy milyen zöldséget mikor vethetek el a permakultúrás kertben. És természetesen nemcsak a pitypang fenofázisai segíthetnek nekünk, hanem a különféle hagymás növények és természetesen a fák is részei lehetnek természetes naptárunknak, ha tudunk olvasni a jeleikből. Ez a hosszútávú sikeres permakultúrás kertészkedés titka: a megfigyelés, és azon keresztül a természet összefüggéseinek felismerése. A kert beszél hozzánk, és mi megtanulhatunk érteni a nyelvén.

A palántázás nem egyszerű dolog. Az ehető erdőkertben lehetőleg kerüljük is, hiszen inkább évelőket ültetünk, vagy magról, hagymáról, és dugványról szaporítjuk, ültetjük el a kívánt új jövevényeket, hogy az első pillanattól kezdve azzal a talajjal, azzal a környezettel találkozzanak, ahol az életüket tölteni fogják. Ezzel ellenállóbbá, robosztusabbá válik kertünk életközössége. Sok munkával, bonyodalommal, importált anyagokkal is járhat, amit a permakultúrás rendszerekben szintén lehetőleg kerülni próbálunk. Igen ám, de mi van akkor, ha szeretnénk egynyári növényeket is, paradicsomot, paprikát, padlizsánt, édesburgonyát? Ha magról szeretnénk szaporítani egy kis goji bogyót, spárgát, vagy articsókát? Vagy valami más, kényesebb finomságot szeretnénk szüretelni a permakultúrás veteményesből? Akkor bizony a legegyszerűbb megoldás mégiscsak a palántázás lesz. Az eredményes palántázás kulcsa pedig a fény, a hőmérséklet, és a talaj. Személyes tapasztalataim szerint a fény és a hő a legtöbb esetben megoldható, a legnagyobb problémát többnyire a talaj jelenti. Nem csoda, hiszen bent, egy cserépben teljesen másképp viselkedik egy marék föld vagy komposzt, mint kint a kertben: könnyen összetömörödik, szétázik, kiszárad, levegőtlen lesz, beposhad, és vele együtt könnyen odavesznek a növénykéink is. Nem is beszélve acserépben elpusztuló gilisztákról, vagy hirtelen felébredő és kirajzó rovarokról, felburjánzó gombákról... Ezért a benti palántázáshoz, ha már belevágunk, érdemes lehet kipróbálni valami mást. ültetőközeg A legegszerűbb ültetőközeg elkészítéséhez károm anyagra lesz szükségünk. 1, Kókuszrost Ez alkotja a 'palántaföld' legnagyobb részét. Szálas, levegős, nagyon jó közeg a gyökereknek. A kókuszdió feldolgozása során keletkező melléktermék, újrahasznosított semleges kémhatású, tiszta anyag. Hagyományosan tőzeget szoktak használni, de azt természetkárosító kitermelése, és erős savassága miatt mindenképp kerüljük! egy csupor kókuszrost 2, Perlit A természetben is megtalálható vulkáni üveg, ami hőkezelés hatására - hasonlóan a pattogatott kukoricához - megduzzad, felpuffad. Nagyon könnyű, a termőközegünk levegősségéért, könnyűségéért felelős. Nagyon könnyen porzik, érdemes szélvédett helyen, elővigyázatosan dolgozni vele. egy adag perlit 3, Vermikulit Szintén a természetben is megtalálható, és magas hővel "kipattogtatott" szilikátásvány. Magába szívja a vizet és a tápanyagokat, amiket aztán lassan adagol magábol a növények gyökerei között. Mint a perlitet, a vermikulitot is gyakran használják az építőiparban is. keverés előtt Ha megvan mindhárom hozzávaló, mérjünk ki 7 egység kókuszrostot 2 egység perlitet 1 egy egység vermikulitot Keverjük össze. Ha a rost túl száraz, adjunk hozzá egy kevés vizet. És a végeredmény egy puha, jól használható, és tiszta ületőközeg lesz. Tökéletesen alkalmas magvetésre, és dugványok gyökereztetésére is, laza, de kompakt marad, felveszi a vizet, de levegős is marad. a kész keverék Kaphatóak előre elkészített palántaföldek, ültető keverékek is, de jóval olcsóbb, és környezettudatosabb is, ha az összetevőket külön beszerezzük, és mi magunk készítjük el. Egy kókuszrost téglából, egy doboz perlitből és vermikulitból sok zsáknyi közeget tudunk elkészíteni, és a töredékébe kerül csak a bolti mixeknek. Jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy hol marad a tápanyag, a komposzt? Talán furcsának tűnhet, de egy erős, nitrogénben gazdag palántaföld sokszor inkább árt a kis növénykezdeményeknek a fejlődésük legkorábbi szakaszában. Én a palántáimat a fent leírt közegben ültetem el kisebb cserepekbe, ott is tartom őket addig, amíg ki nem növik. Ezután vagy kiültetem őket egyenesen a kertbe, vagy, ha még túl hideg van odakint, átültetem egy nagyobb cserépbe. Ekkor már egy kevés komposztot is teszek alájuk. Természetesen, ha szeretnénk, néhány marék érett komposzt, vagy föld a legelején is belekerülhet az ültetőközegbe, biztos ami biztos alapon. És később még folyékony trágyával is meg tudjuk oldani az utánpótlást, ha a növények valamilyen tápanyaghiány jeleit mutatnák. Remélem, hogy kicsit mégis egyszerűbb dolog lett a palántázás ezzel a fent leírt egyszerű recepttel, néhány gondolattal. Jó keverést-kavarást és ültetést! Ha bármi kérdésed van, kérlek jelezd kommentben, vagy emailen, és nagyon szívesen válaszolok rá!

A permakultúrás veteményeskert márciusban nagynak, májusban pedig már igen szűkösnek tűnik. Ahogy halad előre az év, egyre több növény kezd el növekedni, egyre nagyobb, dúsabb lesz minden, és ha oldalirányban már elfogy a hely, érdemes fölfelé terelni a futásra hajlamos növényeket egyszerű hálók, zsinegek és karók segítségével. Megemelhetjük így a paradicsomot... és az uborkát... és persze a babot... és a sütőtököt is! Egyszerű, akár már eleve adott támrendszerek használatával megsokszorozhatjuk a kertünk termelékeny felületét, és ezáltal a termést is. Arról nem is beszélve, hogy a magas vegetáció árnyékot hoz létre és megfogja a párát, rejtekhelyet és menedéket ad sok élőlénynek is a kíméletlen nyári szárazságban, így adaptívvá, ellenállóbbá teszi azt. A támrendszerekkel ehhez hasonló árnyékos öblöket, medencéket is létrehozhatunk, amelyek a meleget nehezebben viselő levélzöldségeknek, vagy gyökérzöldségeknek is menedéket nyújthat. Meg persze nekünk, a kertészeknek is!

A goji bogyó egy ízletes, jellegzetes, hosszúkás alakú, piros gyümölcs. Eredetileg Kelet-Ázsiából származik, napjainkban is Kínában termesztenek belőle a legtöbbet. Szárított vagy aszalt formában számos üzletben elérhető, vitamintartalma miatt különösen keresett étel, de kevesen tudják, hogy a mi klímánkon is megterem, sőt, kifejezetten kedveli a száraz, napos környezetet. A következőkben azt mutatom be, hogy hogyan lehet boltból vásárolt gojibogyókból kis cserjékhez jutni, amelyek aztán a permakultúrás erdőkert hasznos elemei lehetnek. Nem túl bonyolult folyamat, ha szeretnél te is egy saját gojibokrokat, bátran vágj bele! A boltban vásárolt, szárított gojibogyók egy szétbontott bogyó Ahogy látszik, rengeteg mag található minden egyes bogyóban, és akár mindegyikből lehet egy új gojibokor! Az adaptív, permakultúrás erdőkertben nagyon szeretjük az ilyen életerős, sokasodni vágyó növényeket. az elvetett bogyók Nincs más dolgunk, mint néhány szép szemet kiválasztunk, és elhelyezzük őket egy kis cserépben, a fent látható módon. Nagyjából egy centiméter földdel betakarjuk őket, nedvesen tartjuk, és várunk. kihajtottak a bogyók Egy-két hónappal később már szépen meglevelesedett kis palántáink lehetnek, kiültetésre készen. Óvatosan fordítsuk ki őket a cserépből, és válasszuk szét őket. sok-sok goji palánta hárman összenőve szabadgyökeres gojicserjék Miután kiszedtük őket, jöhet az utolsó feladat: a kiültetés. Mivel elég aprók és érzékenyek még ilyenkor, fontos, hogy minél gyorsabban tegyük ezt meg, és minél nedvesebb talajba helyezzük el őket. Én a nagyobbakat különválasztottam, de a kisebbeket csoportosan, hármasával-négyesével ültettem el. Ha mind megmaradnak, majd kiválasztom közülük a legerősebbet. itt a fa alatti mulcskörben lesz az új helye a gojiknak csak egy hasítékra van szükség a puha talajban az elültetett gojibogyó Ültetés után már nem kell mást tenni, csak várni, esetleg öntözni a szárazabb időszakokban. Ha minden jól megy, két év múlva a permakultúrás erdőkertből már szüretelhetünk néhány piros, ízletes gojibogyót.