Akár az interneten, akár különböző könyvekben, kiadványokban is gyakran találkozhatunk az erdőkert és az élelemerdő fogalmával. Fontos tisztázni, hogy mit is jelentenek, és mi a különbség közöttük, hiszen a fogalmi zavar akár nem megfelelő elvárásokhoz, félreértésekhez, egy-egy kérdés túlbonyolításához is vezethet. Robert Hart (1913-2000) alapműve Lássuk először is, hogy honnan ered a két fogalom. A 'forest garden,' vagyis az erdőkert fogalmát Robert Hart használta először az 1980-as években. Ő egy rendkívül izgalmas életútú brit úriember volt, aki a hagyományos indiai, afrikai kultúrák kertészkedési módszerei alapján, és saját kísérletei során dolgozta ki az erdőkert elméletét és gyakorlatát. A trópusi övezetben fekvő indiai Kerala tartományban például a háztáji kertek ősidők óta az esőerdők struktúráját imitálták, a lombkoronaszinttől a talajszintig ehető növények töltötték ki ezeket. Hart hét szintet különböztetett meg, és a különböző szintekhez kapcsolható trópusi növényeket behelyettesítette mérsékelt övezetbeli őshonos megfelelőikkel. Így nézhet ki egy mérsékelt övezeti erdőkertben egy társulás: Felső lombkorona (Szelídgesztenye) Alsó lombkorona (Alma) Indák és kúszónövények (Szőlő) Bokrok és cserjék (Bodza) Évelő fűszernövények és egynyári lágyszárúak (Menta) Talajtakaró növények (Eper) Gyökerek és rizómák (Sárgarépa) Hart fő szempontjai az egészséges, tápláló és fenntartható élelmiszer előállítása, illetve a biodiverzitás védelme, a háztáji kertészkedés megújítása voltak. Fontosnak tartotta a madarak, rovarok, emlősök jelenlétét is. Bár ez mostanra sok esetben egyértelműnek tűnhet, Hart nagy felfedezése, hogy a biodiverzitás nem gátolja, hanem segíti az élelmiszertermesztést, a huszadik század Angliájában forradalmi újdonságnak számított. És ha végignézünk a mai Magyarország tájain, a hatalmas monokultúrás, egynyári növényekből álló táblákon, gyomirtózott kerteken, fel kell ismernünk, hogy Hart frissítő szemlélete máig fájóan hiányzik az agráriumból. A Dartington erdőkert - kép: Agroforestry Research Trust A másik fogalom a szintén angolszász eredetű 'food forest,' vagyis élelemerdő. Érdekes módon ez is a 80-as években született, csak épp a bolygó másik oldalán, Ausztráliában. Bill Mollison (1928-2016), a permakultúra alapítója használta először ezt a kifejezést olyan rendszerekre, melyek szintén a természetes erdő működését veszik alapul. Bill Mollison (kép forrása: One Year For Earth) Mollison felismerése nagyon hasonló volt Hartéhoz. Tasmániában, ahol a permakultúra született, nagyon látványos volt a monokultúrás gazdálkodás pusztító, kizsigerelő hatása a helyi ökoszisztémára, és Mollisonék felismerték az ebben rejlő globális veszélyt. Valóban, az erdőirtások, a fajok tömeges kihalása, a vízproblémák, az ökológiai válság jelenleg is mind elsősorban a mezőgazdaság számlájára írhatók fel. Válaszul az egynyári növényekre (annuals) alapuló monokultúrás termesztésre, Mollison új paradigmája az évelő növényekre (perennials) helyezte a hangsúlyt, azt keresve, hogy hogyan lehet nem minden évben építve és lebontva, építve és újból lebontva (szántás, vetés, betakarítás) dolgozni, hanem állandó rendszereket, permanens kultúrákat kidolgozni. Ebben számára is inspirációt jelentettek az ősi kultúrák módszerei, és ő is a természetes erdőkben megjelenő szinteket, társulásokat vette alapul, akárcsak Hart. Ez a hasonlóság vezet ahhoz, hogy gyakran szinonimaként használjuk az erdőkert és az élelemerdő szavakat. flamand élelemerdő - forrás: Agroforestry Vlaanderen De mi is a különbség az erdőkert és az élelemerdő között? Elsősorban a lépték. Az erdőkert, ahogy a nevében is benne van, egy kertjellegű, háztáji gazdálkodási forma. Jellemzően kisebb léptékű, egy kisebb csoport/család sokszínű élelmiszerigényeit kielégíteni képes rendszer. Az élelemerdő pedig egy ennél nagyobb, nagy mennyiségű élelemtermelésre alkalmas, 2500 négyzetméternél nagyobb terület. Itt már megjelenik a termés betakarítására és feldolgozására alkalmas infrastruktúra is, és nem néhány ember önellátását biztosítja, hanem nagyobb közösségek élelmiszerellátásában van szerepe. Tehát Hart a kisebb birtokokra, udvarokra, kertekre dolgozott ki egy alternatív módszert, az erdőkertet, Mollison pedig a nagyipari gabona-, gyümölcs- és zöldségtermesztést akarta megreformálni az élelemerdővel. Természetesen van átfedés a kettő között, és gyakran nem egyszerű a gyakorlatban megkülönbözetni ezeket a rendszereket, főleg, hogy minden jól működő, évelőkre alapuló, reziliens rendszer az adott talaviszonyokhoz és mikroklímához is alkalmazkodik. Nincs két egyforma erdőkert, vagy élelemerdő, és ez így is van jól. De a vezérelvek, amelyeket Robert Hart és Bill Mollison alkotott meg, nagyon hasznosak abban, hogy hogyan valósítsunk meg valóban fenntartható, a biodiverzitást támogató, és egészséges élelmet adó rendszereket.

virágba borult kert - Varga Erzsébet képe Az idei húsvét sok napsütéssel és meleggel érkezett meg, bőven szárba szökkent a fű, de közte növekedő hagymás virágok, és egyéb korai növények színes jelenléte talán még szembetűnőbb. Ezek a növények arra szakosodtak, hogy a gyökérrendszerükben elraktározott tápanyag segítségével az elsők között bukkanhassanak fel tavasszal. Ebből két nagy előnyük is származik: hozzáférnek a lombtalan fák miatt ilyenkor különösen bőséges napfényhez, és a lelkes, éhes beporzók első hullámához. a fű és tyúkhúr között piros árvacsalán és fürtös gyöngyike - Varga Erzsébet képe A permakultúrás erdőkertben ezek a növények felbecsülhetetlen esztétikai, élelmezési értékűek, az élelemerdő növénytársulásainak elengedhetetlen tagjai. Gyakran védettek is. gyermekláncfű és gyöngyike - Varga Erzsébet képe ernyős sárma a fű között -Varga Erzsébet képe Az egyenyesre nyírt gyep hamis ideálja azonban tönkreteheti mindezt, a sarjadó, esetleg egyenetlenül, csomókban növő fű arra ingerelheti a kertészt, hogy rögtön nekiessen a fűnyíróval, virágok ide vagy oda. Ne tegyük! Amellett, hogy magunkat legalábbis egy gyönyörű látványtól, a veszélyeztetett beporzókat pedig az életadó nektártól fosztjuk meg, hozzájárulunk a talaj kiszáradásához is, és radikálisan csökkenthetjük a kertben megjelenő növények sokszínűségét. Várjunk még, és ha füvet nyírunk, azt szakaszosan, és csak ott tegyük, ahol mindenképpen szükséges.

Zamatos erdei tál (Lelkes Zoltán képe) "Akkor lehetünk csak igazán biztonságban, ha a konyhaablakunkon át láthatjuk az élelmünket növekedni, és a barátainkat dolgozni a közelben." Bill Mollison A fenti idézet remekül összefoglalja a permakultúra egyik fő célját és értelmét. A valódi egzisztenciális biztonság úgy jöhet létre, ha az élelem és a szociális kapcsolatok helyben könnyen elérhetők. Ez a jelenlegi helyzetben egyre érezhetőbb, és valószínűleg a fontossága csak növekedni fog. Ha biztonságot szeretnénk az élelmünkkel kapcsolatban, látnunk kell, hogy hol, milyen körülmények között terem meg, szomszédságban, közeli ismeretségben kell élnünk az adott növénnyel, állattal, vagy gombával, és egyszerűen, közvetlen úton kell hozzájutnunk. Ez elsőre sokszor bonyolultnak tűnhet, egy nagy farmot, sokféle állatot, és rengeteg munkát képzelünk rögtön a "konyhaablakon" túlra. És ez gyakran így is van. De mi van, ha csak két-három fát, pár bokrot látunk, az avarban, vagy néhány kidöntött rönkön felbukkanó gombát, esetleg néhány kapirgáló tyúkot, vagy fürjet? Egy kis permakultúrás erdőkertet? Sőt, mi van, ha mindez már eleve ott van a konyhaablakunkon túl, csak nem megfelelő hozzáállással nézünk ki rajta? Ha csak kicsit kellene átrendezni a meglévő növényzetet, és felfedezni az eleve ott növekedő, a helyi mikroklímához és talajtípushoz alkalmazkodó vad bőséget? Nézzünk ki azon a konyhaablakon! És álmodjunk oda egy permakultúrás erdőkertet!

kis patkósdenevérek (Boldogh Sándor képe) A permakultúrás erdőkert attól működhet igazán jól, ha a lehető legsokszínűbb életformáknak, látható és láthatatlan, fotoszintetizáló, növényevő, vagy ragadozó lényeknek is otthont ad. Így kerülhet egyensúlyba, és így válhat ellenállóvá ez az élőhely, amelyet a természettel együtt építünk. A denevéreknek, mint a rovarok kordában tartójának, kulcsszerepe van ebben. De hogyan biztosítsunk nekik élőhelyet, hogyan hívjuk meg őket a kertbe? denevérládák (Réder Ferenc képe) Akár csak a madaraknak, a denevéreknek is készíthetünk egyszerű alapanyagból odút, lakhelyet. A láda elrendezése és kialakítása viszont nagyon más, mint egy madárodúnál, speciális méretekre, rekeszek kialakítására van szükség. Fontos a denevéreknek, hogy egy száraz, sötét, biztonságos, és kiegyenlített hőmérsékletű helyen tudjanak megpihenni, vagy akár megtelepedni, utódokat hozni. A Magyar Madártani Egyesület denevérlak-terve A láda elhelyezése is fontos: legalább három méter magasra helyezzük el, egy szélvédett, és ragadozók (macskák, menyétek..) számára nehezen elérhető ponton. Erre a legegyszerűbb megoldás a házunk fala. két denevérláda a falon (Réder Ferenc képe) Mi a Mint a Többi Ember Alapítvány által készített denevérládákat használjuk. ( https://www.facebook.com/mintatobbiember ) Jó szívvel ajánljuk bárkinek, aki lakóhelyet szeretne nyújtani ezeknek a kedves rovarevőknek a permakultúrás kertben, erdőkertben, vagy akár városi környezetben is. guano (Réder Ferenc képe) A kihelyezett ládák alatt megjelenő ürülék, a guano jelzi, hogy lakóra találtak az odúk. Örülünk, hogy idén is számíthatunk halk barátaink munkájára!

egy hónapja elültetett batáta gyökér Elég sok időbe telt, mire megjelentek az első, lilás színű, majd egyre zöldülő hajtások az elültetett batáta végén. az első hajtások A melegedő klíma, és a batáta tulajdonságai, eredete sarkalltak arra, hogy idén belevágjak az ültetésébe. A növény trópusi származású, távoli rokonságban van az apró szulákkal, amely rizómás, mély gyökerei számos magyar kertésznek is ismerősek lehetnek. Eredeti élőhelyén az aljnövényzet szerepét töltötte be, és ebben a szerepben lehet a legérdekesebb a permakultúrás erdőkertben is - indái, levelei értékes talajtakarást, élőhelyet, gyökerei pedig talajlazító és táplálékadó szerepet láthatnak el. Szeretném kipróbálni a fák alatt és a zöldségeskertben is, az eredményről pedig természetesen az Adaptív Blog olvasói is értesülni fognak. De vissza a szaporítóanyaghoz, vagyis a hajtásokhoz. hajtások a batáta oldalán Mint a képen is látszik, a fiatal hajtások alja beleér a nedves ültetőközegbe, és apró, saját gyökérzetet is elkezdenek fejleszteni. Annyit kell csak tenni, hogy a legerősebb hajtásokat óvatosan letörjük az édesburgonya oldaláról, és elültetjük egy külön kis cserépbe. az ültetés Fontos, hogy az első pár napban elég nedvességet kapjon a leválasztott hajtás. Ezentúl már önmagában növekszik tovább, saját gyökérzetet fejleszt, és remélhetőleg eléggé megerősödik májusra, amikor is elérkezik a kiültetés ideje. édesburgonya palánták Amint eléggé megerősödnek, további hajtásokat választhatunk le az anyagyökérről, így meglehetősen olcsón jó pár növényre tehetünk szert. Izgatottan várom, hogy hogyan nőnek majd, és hogy hogyan teljesítenek a permakultúrás erdőkert kicsit vadabb, kompetitívebb közegében! Ha bármi kérdésed van, vagy esetleg tapasztalatod az erdőkertben termesztett édesburgonyáról, jelezd a komment szekcióban, vagy írj üzenetet!

Ahogy azt a honlapunkon is láthatjátok, élménytervezési folyamatunk összetett, egymásra építkező szakaszokból áll. Tervekkel teli asztal - Rózsa Tímea képe Az előzetes beszélgetés után a következő három lépés az interaktív kertlátogatás, az álomworkshop és a koncepcióalkotás. Ebben a három szakaszban tárjuk fel a területben rejlő lehetőségeket, és a kertgazdák tudatos elképzeléseit, és akár az eddig még nem tudatosított vágyait, álmait is. Innen tudunk aztán tovább mozdulni a konkrétumok felé, hogy "mit, hova, és miért" ültessünk, milyen elemekből és zónákból áll majd össze az adaptív permakultúrás erdőkert. A kertlátogatás során fontos lépés a talajminta vétele, és a talaj általános tulajdonságainak felmérése. Ennek egyik eleme a perkoláció, vagyis a vízáteresztés mérése. Így értékes információt szerezhetünk a talaj szerkezetéről és vízháztartásáról. perkoláció mérés I. - Rózsa Tímea képe perkoláció mérés II. - Rózsa Tímea képe perkoláció mérés III. - Rózsa Tímea képe Az Álomworkshop egy másik fontos pontja a tervezési folyamatnak. Itt a coachingban és tanácsadásban tapasztalt kollégáink dolgoznak együtt a kerttulajdonossal abban, hogy feltárják, kibontsák a területhez fűződő elvárásokat, vágyakat, álmokat, amelyek aztán a tervezési folyamat vezérelveivé, sarokpontjaivá válnak. Álomworkshop I. Rózsa Tímea képe Álomworkshop II. Rózsa Tímea képe Álomworkshop, perkoláció mérés - ilyen, és még sok más izgalmas elemből áll össze az Adaptív Kert permakultúrás erdőkert tervezési folyamata. Ha kérdésed van, vagy szeretnél betekintést nyerni még több hasonló kulisszatitokba, jelezd kommentben vagy üzenetben! Ha pedig van egy kisebb vagy nagyobb területed, és te magad is szeretnél egy permakultúrás erdőkert boldog gazdája lenni, ne habozz, bízd a tervezést az Adaptív Kert szakértői csapatára!

A tervezési folyamatban fontos meghatároznunk, hogy az adott kertrészletben mi a potenciális növényzet? Ez azt a növényzeti típust (növénytársulást) jelenti, amely a klíma (helyi mikroklíma) és egyéb termőhelyi sajátosságok (pl. talaj kémhatása, vízellátottság, kitettség, lejtőviszonyok stb.) mellett hosszútávon és önfenntartóan kialakulna anélkül, hogy az ember beavatkozna. Ez egyfajta referencia-állapotot jelent („mi lenne ott, ha nem lenne ember?”), nem cél (vagy csak részben cél) ennek a növényzeti típusnak (pl. bükkös, cseres-tölgyes, gyertyános-tölgyes) a „kialakítása.” Ez nem is sikerülhetne teljesen, mert a kialakulásához a természetes folyamatok szabad érvényesülése és hosszú idő, többnyire évtizedek kellenek. Még így is lehetséges, hogy különböző okok (pl. a „szomszéd” élőhelyek típusa, állapota) miatt a szukcesszió (növénytársulások átalakulása) új, más irányt vesz. A különböző növénytársulásoknak azonban jól jellemezhető fajkészlete van (fák, cserjék, lágyszárúak), amely támpontot adhat a telepíthető növényfajok kiválasztásához. A potenciális növényzet nem azonos a természetes növényzettel, amely az ember tájalakító tevékenysége előtti növényzetet jelenti. A kutatók ezt tapasztalati úton („máshol, hasonló környezeti feltételek mellett milyen a növényzet?”), vagy modellezéssel rekonstruálják. Nyilvánvaló, hogy ma Magyarországon alig találunk ilyen „őserdőket” vagy „ősgyepeket”, de azért vannak (pl. folyómenti ligeterdők, láprétek és szikes puszták részben). Magyarország természetes növénytakarója forrás: Zólyomi B. (1989) Természetes növénytakaró, 1:1.500.000. In: Pécsi (szerk.) Magyarország nemzeti atlasza. Kartográfiai Vállalat, Budapest

korai szüret: árvacsalán, tyúkhúr, kígyóhagyma (Lelkes Zoltán képe) Kora tavasszal sokszor érződhet még üresnek a permakultúrás erdőkert. A fákon még lomb sincs, nem hogy termés, a tavalyi gyökérzöldségekből már nem maradt sok, és az egynyáriak túlnyomó többsége vagy védelmet (fóliasátor, melegház), vagy még a hideg talaj miatt későbbi vetést igényel. Pedig az első termés már ott zöldell az orrunk előtt, csak nem vesszük észre, nem ismerjük fel, vagy csak gyomként azonosítjuk! Hiszen nő már a tyúkhúr (Stellaria media), a pitypang (Taraxacum officinale) levelei is kezdenek kibújni, de ott van a piros árvacsalán (Laminum purpureum), a zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium), a mezei sóska (Rumex acetosa), a kígyóhagyma (Allium scorodoprasum) és a kora tavasz sztárja, a medvehagyma (Allium ursinum). Ezek a növények minden permakultúrás erdőkert társulásainak kötelező tagjai, a tyúkhúr, a pitypang és az árvacsalán általában magától is megjelenik, a sóskát és a medvehagymát pedig nagyon egyszerűen, magról illetve hagymáról lehet szaporítani. Ha egyszer megtelepedtek, nem kell velük különösebben foglalkozni, csak szüretelni. Ez pont ilyenkor, kora tavasszal éri meg a legjobban, mert a friss, új hajtásaik most a legzsengébbek. A talaj egész télen töltekezett tápanyaggal, és ezek a növények, akik arra szakosodtak, hogy elsőként, még a lombosodás előtt megjelenjenek, tele vannak antioxidánsokkal, vitaminnal, és egyéb jótékony anyaggal. Később, amikor már melegebb, szárazabb az idő, és a kilombosodott fák is árnyékolják őket, akkor már vagy nem is lehet őket szedni, vagy nehezebben elkészíthetőek, az ízük is nyersebb, kesernyésebb. De hogyan is készítsük el őket? zöld főzelék (Lelkes Zoltán képe) Alapvetően két irány van: az egyik a nyers saláta, a másik pedig a szósz-jellegű ételek. A saláta a legegyszerűbb, és talán a legegészségesebb is. Alaposan megmossuk és összekeverjük a fent említett növényeket, és nyersen fogyasztjuk el, így semmi nem vész el a vitaminokból és az egyéb értékes beltartalomból, ami egyébként rendkívüli koncentrációban van jelen ezekben a növényekben. De azért elég "vad" ízük tud lenni önmagukban, érthető, ha valakinek sok a pitypang kesernyéssége, vagy a tyúkhúr intenzív zöld íze. Erre a legjobb megoldás egy jó saláta öntet: finom olaj, gyümölcsecet, és méz. Ezzel megszelidíthetjük és ki is emelhatjük a zöldségek ízeit. A másik út a szószok-főzelékek világa. Itt számos opciónk van: tésztaszószok, lasagne-k, quische-k, és a hagyományos főzelékek irányába is elmehetünk. Itt nincs általános recept, az adott ételekhez szükséges előkészítéssel és fűszerezéssel általában sikerrel járunk. Általában, ha egy receptben spenót van, azt egyszerűen csak cseréljük tyúkhúrra, árvacsalánra (vagy sima csalánra majd a nyáron), sóskára, vagy ezek keverékére, és tegyük azt, amit a recept előír. Tápláló, fűszeres, egészséges eredményre fogunk jutni! Az ehető erdőkertben talán a legfontosabb kézség, hogy jól ismerjük az ott növő lényeket, az életük körforgását, igényeiket, és azt is, hogy hogyan adhatnak nekünk élelmet. Nektek van kedvenc kora tavaszi kerti receptetek? Milyen vad növényeket fogyasztotok szívesen? Tanuljunk egymástól, és a természettől!

frissen kikelt padlizsánok az ablakpárkányon Permakultúrás és hagyományos veteményesben is van néhány melegigényes és hosszú növekedésű, érzékenyebb növény, amit jó bent elindítani ahhoz, hogy elég erős legyen, mire fagymentessé válik az időjárás. A legtöbb házikertész ezt egy napos ablakpárkányon teszi meg, ott szem előtt vannak a kis növények, egyszerű öntözni is őket. De az ott kikelő palánták gyakran megdőlnek, megnyúlnak az ablak irányába, a a fény felé. A megnyúlt palánták aztán gyengébbek, törékenyebbek, és sokkal kevésbé életképesek lesznek. Gyakori válasz erre a problémára, hogy szerezzünk be különleges növénynevelő lámpákat, és az ahhoz szükséges sok kütyüt. Bár biztosan jól működik, ez drága, nem energiahatékony, és bonyolult megoldás. Én másképp csinálom, olcsón, egyszerűen. A kellékek Nem kell hozzá más csak egy megfelelő méretű kartonlap, sniccer, ragasztószalag és alufólia. a kartonlapot vágjuk be két helyen, és hajtsuk fel a kép szerint hajtsuk be... ...és ragasszuk meg a sarkoknál. A neheze meg is van! jöhet az alufólia! Az alufóliát felhajtjuk a kartonpapírra a fényesebb felével kifelé, rásimítjuk, és így már jó is lesz. A kész fényszóró rendszer, és az articsóka és spárga-csapat A fóliával beborított karton-falat állítsuk oda a palánták mögé, az ablakkal szemben. Így a beérkező napfény visszaverődik a növények leveleire, és egycsapásra megoldódik a dőlés-nyúlás probléma. Idén a permakultúrás erdőkertbe szeretnék több évelő lágyszárút, ezért palántázok spárgát és articsókát is. Mivel már februárban elvetettem őket, hosszú időt kell bent tölteniük. Így különösen fontos, hogy erősek, egészségesek legyenek, és ne nyúljanak vagy dőljenek meg. a teljes ablakpárkányom koriander, gojibogyó, és bazsalikom A fent látható növények mögött kibújásuk óta folyamatosan ott van az alufólia fal. Látható, hogy egyáltalán nem nyúltak meg, szépen, peckesen nőnek felfelé. Remélem, hogy hasznosnak találtad ezt az írást. Ha bármi kérdésed vagy meglátásod van, nagy örömmel fogadom! Jó kertészkedést, éljenek az adaptív, permakultúrás erdőkertek!

Télen, ahogy megrövidülnek a nappalok, megérkeznek a fagyok, a veteményeskert gyakran ágrólszakadt, kiürült, szomorú látványt nyújt. És olyan messze még a tavasz! Hajlamosak vagyunk ilyenkor megfeledkezni a kertről, ahol tavasszal, nyáron és ősszel olyan szívesen tartózkodtunk. És igen, jobb is ilyenkor bent lenni, pihenni, tervezni a jövő évet... de csak miután elvégeztük az egész év legfontosabb, legegyszerűbb, és talán a legszebb feladatát: a talajtakarást. mulcsozás folyamatban A talajtakarásnak, másnéven mulcsozásnak számos formája, és számos előnye van. A lényege az, hogy a talajt soha nem ássuk, nem forgatjuk, hanem valamilyen szerves anyaggal beborítjuk. Ezzel védjük a kiszáradástól, a szétázástól, a fagytól, és tápanyagokat juttatunk bele. A permakultúrás módszerek közül ez az egyik legalapvetőbb, fontos szerepe van az erdőkertek kialakításában is. Számos elterjedt módja, iskolája van a mulcsozásnak, nálunk Gyulai Iván a leghíresebb, méltán tisztelt úttörője. Előnye, hogy hatékonyabb, környezetbarátabb, és egyszerűen jobb, mint a hagyományos ásás. Hátránya a nagy nyersanyag igény. A biztos mulcs-recepteknél, amelyekből bőséggel lehet találni az interneten, számomra sokkal fontosabb az elv: szerves anyaggal lehetőleg teljesen beborítani a talaj felszínét. A mélység is fontos, de ha az a kérdés, hogy egy négyzetméteren negyven centi, vagy inkább tíz négyzetméteren négy centi vastag mulcs legyen, egyértelműen az utóbbi a válasz. falevéllel körberakott mustár Az utóbbi években nagyapám egyik kedvenc mondása vált legfontosabb mulcsozó elvemmé: "Azt vedd fel, amit mások eldobtak!" Nem érdemes drágán vett, friss, értékes szénát vagy szalmát elteríteni, azt kell használni, ami elérhető, és mások számára hulladék. Ez a permakultúrás szemlélettel is megegyezik. A legbőségesebb nyersanyag az én környezetemben egyértelműen a lenyírt fű, és a falevél. a lelőhely Természetesen nem jó, hogy az emberek összegereblyézik és kihordják a fáik alól a leveleket. Akivel találkozom, próbálom is meggyőzni, hogy hagyja nyugodtan a fák alatt, vagy csináljon belőle otthon komposztot, de erre sajnos kevesen vevők. Egy szebb jövőben, mikor majd mindenki rájön, hogy mekkora értéket távolít el jó sok munkával a kertjéből, és már nem hozza ki, akkor majd új mulcs után kell néznünk nekünk, bolondos permakultúrásoknak. De addig is vegyük fel, amit eldobnak, és hozzunk létre belőle valami értékeset! aranybánya A közhiedelemmel ellentétben gyakorlatilag minden levél (a dió is) szinte minden mennyiségben jól használható. Én nagyjából húsz-harminc centi vastagon borítom be a kertet, ami tavaszra öt centivé zsugorodik. Nem kell felaprítani, nem kell átforgatni, csak ha valahol nagyon betömörödik. egy rakomány Hasznos lehet nekünk, permakultúrás kertészeknek is ökológiai gazdálkodókként, állattartóként gondolnunk magunkra: a mi jószágunk a föld, és a benne élő giliszták, rovarok, gombák, ezernyi sok lény. Ilyenkor, késő ősszel kell megetetnünk, és betakarnunk, hogy jól érezze magát jövő évben, és sok terméssel hálálja meg a törődést, adaptálódjon váljon az adott év körülményeihez. Végső soron mindegy lesz, hogy paradicsomot, babot, vagy céklát ültetünk majd bele, és milyen fortélyokkal igyekszünk segíteni őket, a talaj egészségén és erején fog múlni a legtöbb az adaptív kertben. a melegágyat is remekül szigeteli Bár elsőre talán szokatlan látvány, szerintem szép is egy falevéllel bebugyolált kert. Ásványi anyagok, a szén-nitrogén arány és szerkezet szempontjából is remek nyersanyag, arról nem is beszélve, hogy remek telelőhely számos ízeltlábú számára. Sőt, nálam rendszeresen telelnek sünök is a mélyebb avar alatt, tavasszal vigyázni is kell, nehogy túl korán felriasszam őket. Egyszerű, de nagyszerű erőforrás az ehető kertben! ebből... lesz ez!

Gondolkodtál már azon, hogyan nőnek ki a hatalmas tölgyfák az erdőben? Nem feltétlenül precízen elültetve, gondosan locsolva indul minden. A természetes módszerek  néha a legegyszerűbbek és leghatékonyabbak! Inspirálódjunk a mókusoktól és a szajkóktól! Ezek a szorgos kis állatok valójában a tölgyfák legjobb ültetői, illetve vetői . Ösztönösen gyűjtik és elrejtik a makkokat a téli ínséges időkre. Gyakran megfeledkeznek egy-egy elrejtett kincsről, ami így lehetőséget kap arra, hogy gyökeret eresszen, és idővel új fává cseperedjen! Az általam gyűjtött magok az idei vetésre: dió, tölgymakk, vadalma, galagonya. Hogyan fordíthatod magad hasznára a természet erejét? Ne csak facsemetében gondolkodj! Ha szeretnél ehető erdőkertet, próbáld ki ezt az egyszerű, "szajkó-módszert" gyümölcsökkel és magokkal: Gyűjts be magokat és gyümölcsmagokat:  Keress például makkot, diót, gesztenyét, vagy akár alma, körte, cseresznye és szilva magokat. Szórd el vagy ásd el: Egyszerű módszer:  Csak szórd el a magokat a kiválasztott területen, különösen a kisebb magokat (pl. bogyósok). Elásásos módszer:  Áss egy kis lyukat (néhány centiméter mélyet), helyezd bele a magot vagy a makkot (célszerűen 2-3 darabot, ha a csírázás bizonytalan) és takard be földdel. A nagyobb, keményebb héjú magoknak (dió, makk) ez a legjobb. Miért működik ez az ehető erdőkertben? Természetes védelem:  A föld réteg megvédi a magot a kiszáradástól, a madaraktól és rágcsálóktól (persze, ha szerencséd van és nem találják meg mindet). Csírázási idő:  A magok "megérzik", mikor jön el az ideális idő a csírázásra (pl. átvészelik a hideg telet, amire szükségük van). Azok a magok kelnek majd ki, amelyeknek a körülmények ideálisak. Azonnal azzal a talajjal találkoznak, ahol fel is nőnek. A gyökerük is azonnal elindulhatnak az ideális irányba, nincsenek visszametszve, vagy konténerbe kényszerítve. Így sokkal vitálisabb fák lehetnek a kertedben és még költséghatékony is. Nem kell pénzt költened drága facsemetékre! Ráadásul az így vetett fák pár év alatt utolérik az ültetett drága csemetéket. Fontos Mindig csak olyan magokat és gyümölcsöket ültess/szórj el, amelyek helyiek  és megfelelnek a terület éghajlatának és talajának. Ne okozz kárt azzal, hogy invazív fajokat terjesztesz! Ahelyett, hogy kidobnád a gyümölcsmagokat, add vissza őket a természetnek!

Ahogy elkezdődik a február, én már általában tűkön ülök, hogy elkezdhessek végre vetni, újra végigkövetni egy csírázó mag útját kis halványzöld hajtástól a kifejlett növényig. Ez teszi számomra tavasszá a tavaszt, izgatottsággal és várakozással tölt el, és lehetőséget ad arra, hogy már akkor "kertészkedhessek," amikor odakint még édeskevés ilyen jellegű munka van. De ez a lelkesedés két buktatót is hord magában: 1, túl korán vetek el növényeket, amik aztán emiatt nem lesznek életerősek 2, túlbonyolítom a saját dolgomat Így megfogadtam, hogy idén visszafogom magam, és februárban csak néhány különleges, hosszú időt igénylő növényt kezdek el elültetni, hajtatni. Ezek közül most két növényt, a gyömbért és az édesburgonyát fogom bemutatni. Mindkettő régi vágyam, és elméletileg az én permakultúrás kertemben is alkalmas lehet számukra a talaj és a klíma is. Idén egy internetről ellesett módszert használok: tejesdobozból készítem el a tartóedényt és nem vízbe, hanem ültetőközegbe helyezem el a gumókat. A doboz alakja tökéletes, se nem túl nagy, se nem túl kicsi az édesburgonyához és a gyömbérhez, a tiszta ültetőközegben pedig talán könnyebben és erőteljesebben gyökereznek meg majd a gumók. a doboz, aminek az egyik oldalát körben levágom a kiszemelt édesburgonya a gyömbér-rizóma A körbevágott dobozt feltöltöm ültetőközeggel, és a gyökereket úgy helyezem el benne, hogy csak félig temesse el őket. elültetve a gyömbér... és az édesburgonya is! Napos, meleg helyre teszem őket, és rendszeresen, kis mennyiségű vizet adok nekik. Az a tapasztalatom, hogy az ilyen gumók különösen kényesek a túlzott nedvességre, könnyen berohadhatnak vagy megpenészedhetnek. Nincs más hátra, mint várni. Ha érdekel, hogy hogyan készítettem ültetőközeget, arról itt olvashattok bővebben: https://www.adaptivkert.hu/post/kert%C3%A9szkedj%C3%BCnk-f%C3%B6lfel%C3%A9 És arról, hogy ezután mi történik majd a gyömbérrel és az édeskrumplival, illetve még sok más növénnyel, arról a következő palántanaplókban olvashattok majd! Mint mindig, ha kérdésetek vagy tapasztalatotok van a témában, nagyon szívesen fogadjuk. Jó palántázást!